Anonymous 04/08/2020 (Wed) 18:35:33 No.1023 del
>>1022
Petőfinek a kiadója segített nagyon sokat az imidzse kiépítésében.
Kvázi rocksztár volt, aki tudatosan felvette a "nép egyszerű gyermeke akiből folyik a vers két pohár bor után" szerepet, mert egyrészt megélt belőle, másrészt meg szerintem elhitte hogy amit csinál, az jó. (Az megint más kérdés, hogy afaik két pohár bor után Petőfi nem verset írt, hanem elaludt a faszba mint egy salary man.)

Én elfogadom a meghalt Segesvárnál feltevést. Szerintem teljessé teszi a mítoszt és sokkal emészthetőbbé az egész személyiségét. (Az meg hogy mi történt, kit érdekel.)
El nem tudnám képzelni mihez kezdett volna egy ilyen indulatos alak mint Petőfi a szabadságharc után. Őt a feszültség és a nyílt küzdelem tette azzá, aki.
Aranynak annyi előnye volt az életben, hogy műveltebb volt és meg tudott ülni a seggén ha a helyzet úgy kívánta.

A kortársak szerették mert a polgárságnak adott valamit ami "nemzeti" és megvan benne az "őserő", a parasztok meg szerették mert az ő hangjukon szólt egyszerűen. Annyira jól sikerült neki, hogy amikor a 19. század végén kirajzottak a néprajzkutatóink, akkor rengetegszer belefutottak abba, hogy találtak "visszanépiesült" Petőfi verseket.
A szocik szerették a forradalom-imázs miatt. Kínában egész jó kis kultusza van/volt egy darabig még a kommunizmus előtt is. Azt hiszem a "Szabadság, Szerelem" ott még ma is kötelező vers.